V. Fejezet ~Goodbye, Hungary! Hello Florida!

Sziasztok!!!! Bocsi a késésért (ismét), itt a rész! :) Remélem bejön! ;)Pusszantás, Pupp.Ja és köszönjük a 8 kommentet + a 2.díjunkat!!! :)

-... Azt kívánoooom... Azt kívánom, hooogy...-gondolkoztam hangosan.
Kinyitottam az egyik szemem, csakhogy utánozzam az ilyenfajta tipikus filmjeleneteket és egyszerre összetört bennem egy világ... Az órám... 00:01-et jelzett... Bahh... Ez szuper. Floridába költözöm, és az utolsó "magyar" éjszakámon véletlenül felébredek pontban éjfélkor, de addig gondolkodom a kívánságon, hogy végül vált a ketyegő és már "óra:egy" lesz. Jaj, de béna vagyok!Azt akartam kívánni, hogy ne történjen meg az álmom. Uppsz, ezt nem lett volna szabad elmondanom... Mindegy, ennek már úgy is lőttek...

*  *  *  *  *  *  *  *

Ötkor keltem, hogy legyen időm egy utolsó magyar hajmosásra, manikűrre, pedikűrre, fürdésre, bő percek tökölésre a ruhák felett, amit drága őseim kérése ellenére nem készítettem ki, mielőtt végleg összecsuktam volna a... sokadik bőröndömet. Tehát egy  óra alatt készen is lettem és végül, de nem utolsó sorban felhívtam egy utolsó (több utolsó) hívás erejéig a nyagyiékat és persze Lolát is:
-Ki vagy és mit akarsz ezekben a hajbali órákban?! - hallottam Lo fáradt hangját. Szinte magam előtt láttam, ahogy félig nyitott szemmel, komótosan tartja a füléhez a telefonját, úgy, hogy az bármelyik pillanatban kicsúszhat drága barátnőm keze és füle közül. Az elképzelt látvány nevetésre késztetett, mire a vonal tulsó végéből is valami röhögés féle hallatszott.
- Nem sokára repülünk...-kezdtem.
-ROZI!!! A jó Isten áldjon meg, gyere már!! Ha nem jössz most azonnal, felküldöm az öcsédet!!! - ordított a földszintről papa. Felküldi Samut?! Ez fenyegetés akart lenni?! - Ne haragudj, Lo, de mennem kell!! - egy hosszas búcsúzkodás után, lerobogtam a lépcsőn, csomagjaimmal együtt, mielőtt papa ígérete bebizonyosodott volna.

A repülőgép 10:30-kor indul, ezért a papa 8:45-re a reptéren akar lenni, tanulva a párizsi utazásunkból, ahonnan hazafelé jövet sikeresen lekéstük a gépet, mert az este 11-kor induló repülőhöz 11:30-kor értünk oda... vagyis a hűlt helyéhez. Samu megigértette szüleinkkel, hogy ha sikerül 8:30-ra odaérni, akkor még megreggelizhetünk a LEROY kávézóban.

Sikerült.
A repjegyünk valamiért olyan normálisan lettek megvéve, hogy még véletlenül se ülhessünk egymás mellett, semmiféleképpen se tudjunk hülyülni a bratyókkal, szóval a jegyeink a lehető legszétszórtabban voltak elhelyezve... Két mellettem ülő útitársam egy mogorva hetvenes német mami, meg egy (az akcentusát nézve) amerikai kortárs srác, aki sejtem, hogy valódi floridai (ha már oda megy) gengszter, flegma, rohadt helyes (!!!), zenét hallgat, hipermárkás fejhallgatóval, és biztos nagyon izmos is, bár ez csak a képzeletem szüleménye, nem volt hozzá szerencsém...

Az út első két órájában elfoglaltam magam, Ipod, olvasás, rajzolgatás, az új élet elképzelése, stb. Egyszer minden jónak vége szakad, elkezdtem iszonyatosan unatkozni. Idősebb útitársam felé valamiféle beszélgetést próbáltam indítani, de egy hét perc után sajnos kifulladt. Mármint a kommunkációnk. A néni még bírta egy darabig, aztán bealudt. Én is pihentem kicsit, már amennyire egy utazó repülőn tudok, aztán felmérve a helyzetet, miszerint a német alszik, a helyes fiú meg úgy hallomkikapcsolta a kütyüjét, úgy döntöttem az utóbbinál is bepróbálkozom. Jó kis tervet eszeltem ki, felhívom magamra a figyelmet. Először elkezdtem rugdosni az előttem ülő székét, aki többször is hátra nézett, de szerintem azt hitte, biztos dilis vagyok és így vezetem le a légi-stresszt, majd hápciztam (próbáltam valódit) egy hatalmasat és zspi után kapkodva párszor meglöktem "véletlenül" a helyes srácot. Nem zavartatta magát, eltehénkedett az ülésén, mondhatni átlógott már az én karfámra, mire én elkezdtem előre-hátra hintázni beleütközve a könyökébe. Az feledésembe merült, hogy mögöttem ül a papa, rám is szólt, hog yne produkáljam magam, miért hozok rá szégyent. Diszkréten visszafordultam menetirányba, szerencsésen, de nem direkt, nekiütődtem a srác vállának, mire ő nemes egyszerűséggel elröhögte magát. Uhh... Kezdett picit kínos lenni.

A stewardess-ek által hozott Cappy almalével véletlenül leöntöttem a térdemet, így a fiútól kellett elkérnem a szalvétáját, aki ismét jót szórakozott rajtam. Jaj, de ciki...

Floridai idő szerint negyed 7-re már ott is voltunk. Leszállás közben rá lehetett látni a gyönyörű tengerpartra, néhol icike-picike pöttyökként járkáltak az emberek. Éltem a lehetőséggel, magamban lementem 3 évesre, azt játszottam hogy "Huúúú óriás vagyok és megeszek mindenkit! Muhahahahahaaa...!!!".

Beni már a reptéren jó csajok után vadászott, megígértette velem, hogy folyamatosan írom a floridai "szerzeményeit" név szerint, körülbelüli mellbőséggel. Nah, ahogy őt ismerem, lesz dolgom bőven. Kis nőcsábász...

Első állomásunk egy feeling-es gyorsétterem volt, nem messze az airport-tól, majd egy taxiba beülve hajtás....az új házunkig... legalábbis azt hittem! Öt perc kocsiút után megérkeztünk, elhagyva a járművet egy hatalamas és gyönyörű házat pillanthattunk meg. És rákellett jönnöm, hogy ez egy apartmann, amiben a bútoraink megérkezéséig lakni fogunk. Kicsit elszontyolodtam, de aztán..Wow. A külső megcsodálás után következett a belső kémlelés. Olyan volt, akár az ilyen puccos filmekben, de be kell valljam élőben jobban tetszett, mint a filmekben, de talán csak irigy voltam, hogy nem élhettem ezt át. Első utam a konyha részlegre vezetett : tipikus amerikai konyha. Ezen nem csodálkoztam, mivel ez itt Florida. Megpillantottam a tele pakolt hűtőt.... Ez azért fontos, mert falánk kis családunk központja itt található. A szobákban még semmi sincs, csak fehér falak és ennyi. A bútorokat két nap múlva hozzák, addig bírnunk kell a barátságtalan légkört, azaz nem is, mert közös megegyezés szerint mi fogjuk kifesteni a falakat, színes graffiti pacák díszelegnek rajta már holnap este remélhetőleg. A gyerekszoba, pont ahogy megálmodtuk, egybenyílik, egy légtér, de mégis külön van. A gyerekeké a tetőtér, fürdővel, nappalival, de a szülőknek is külön rezidencia,a földszint eg yleválasztott rész, nekik is fürdő külön terasz, nagyon romantikus. Tiszta álom életem van - gondoltam : szerető család, csodálatos legjobbbarátnő (aki most jópárezer kilóméterre van most) és egy csúcsszuper ház! Azt hiszem kezdem imádni az "új" életem...

IV. Fejezet ~ Last day

Sziasztok ! Elnézést szeretnénk kérni a sok késésért, de sajnos nem fért be a szabadidőnkbe egy rész megírása. Na de nem szabadkozom tovább, meghoztam az új fejezetet ! :) Nagyon cukik vagytok, mert 10 kommenttel gazdagodtunk !!! Nem is tudjátok, hogy milyen sokat jelent nekünk ! :) ♥  Ééés a blogunk megkapta az ELSŐ DÍJÁT, amit nagyon nagyon köszönünk Little Zsoonak ! :) ♥ [ a díjat MAJD megtalálhatjátok a 'Díjak' menüpontban, csak egyenlőre szerkesztés alatt áll ] pusz, Anna~

Péntek. Ma megyek utoljára suliba, mármint Magyarországon. Hát, úgy tűnik ez a nap is eljött. Félig jó-, félig rosszkedvűen keltem ki az ágyból s vettem a fürdőszoba felé az irányt. Gondolataimba merülve mostam a fogam, majd gyomrom hangos korgására rájöttem, hogy még nem is reggeliztem. Akkor minek mostam fogat ?! Na mindegy, kissé szétszórt vagyok. Visszacsoszogtam a szobámba, kiválasztottam a ruhám és felöltöztem. Szeptember van, nincs túl hideg, ezért egy fekete alapon krém színű pöttyös ujjatlant, egy laza, szintén krémszínű melegítő felsőt vettem fel, egy fekete, természetesen szűkszárú farmerral. Még egy utolsó pillantàst vetettem magamra a tükörben, aztán a táskámat vállamra kapva lerohantam a lépcsőn, mivel észrevettem, hogy igen csak késésben vagyok. Ha ez mèg nem lett volna elég, had jegyezzem meg, hogyha én szaladgálok, annak sosincs jó vége. Ez most sem volt másképp, a lépcsőfordulóban sikerült elcsúsznom és pofára esnem. Na jól indul ez areggel is - gondoltam, könyökömet masszírozva.

-Rozikám, jól vagy ? - hallottam mama aggódó hangját.
-Kutya bajom! - kiabáltam vissza, mert jó édes anyám a konyhában tartózkodott, és tudom, hogyha nem ordítok, akkor még kábé nyolcszor visszakérdez, hogy "Tessék ?" , " Hogy mondtad ?" , "Nem hallom !" , aztán végül megértené, mikor már én is a konyhában vagyok. Lassan levánszorogtam és az étkezőbe mentem, hogy megtömjem üresen kongó, szerencsétlen gyomromat. A reggelim elfogyasztása után ( műzli ) rásandítottam az órára. 7:52. Ne már ! Újabb késés, bár ha jobban belegondolok, ez az uccsó napom, nincs mit veszítenem. Huncut vigyorral az arcomon, ráérősen léptem ki a bejárati ajtón egy hangos "Elmentem suliba, majd jövök ! Sziasztok !" kíséretében. Egyből megcsapott a tipikus 'Budapest szag', ami számomra a szmog és a ligeti fák illatának keveréke. Vajon Floridában is ilyen a levegő ? Á, tuti, hogy nem. Biztos vagyok benne, hogy ott teljesen tiszta e légnemű anyag. Hmm, milyen költői vagyok. Ilyen és hasonló, hasznos gondolatokkal a fejemben battyogtam a járdán. Iskolám elé érve, megálltam, s felnéztem az épületre. Meg kell mondjam, nem most épült, elég régi, nem is valami szép, szóval valószínüleg hamar feledésbe merül, pláne, hogy körülbelül egy hétre boldogítottam itt a tanárokat. Beléptem, felmentem a lépcsőn, és megpillantottam a hosszú, de tényleg nagyon hosszú folyosót, ahol szekrények sora húzódott végig. Megkerestem a sajátomat, kinyitottam és kutakodni kezdtem benne. A záram mindigis nyikorogva nyílt ki, ami most a síri csendben még zajosabbnak tűnt. Megtaláltam az angol felszerelésem és az osztályunk felé vettem az irányt. Nagyot sóhajtva benyitottam, majd elnézést kértem és levágtam magam Lola mellé.
-Hol voltál ? - kérdezte suttogva, a szokásos ezer wattos mosolyával barátnőm.
-Kicsit elaludtam. - foglaltam össze röviden reggelemet. Pechemre ezt kicsit hangosabban sikerült mondanom, mire a brit származású tanárom egy "Ms. Adaz!" után hadarva, angolul magyarázni kezdett nekem, hogy nem elég, hogy elkések az órájáról, még szemtelen módon beszélgetek is, ezzel zavarva a többi diáktársam figyelmét. 'Diáktársaim'- ahogy a figyelemre méltó tanárnő fogalmazott - ezt visszafojtott vigyorral figyelték, én pedig unottan, könyökömre támaszkodva hallgattam, hogyan oszt ki. Be kell valljam, van némi 'rutinom' az ilyesmiben, valahogy sosem tartoztam a jó/minta diákok közé. Eddigi oktatóim leginkább a "pofátlan kölke" vagy esetleg "mihaszna kölyök" jelzőkkel illetek.
Mrs. Huds teacher bő 5 perc után fejezte be a szövegelést és folytatta volna az órát, ha akkor meg nem szólalt volna a csengő. Szegény, azért kezdtem megsajnàlni szerencsétlen tanárnőt, ezért bocsánatot kértem tőle. Mindig is lelkiismeretes gyerek voltam, és erre büszke is vagyok.
A többi tanóra is hasonló unalomban telt, de csak vége lett a napnak még ha nagyon lassan is.
-Hé, Rozi, gyere csináljunk egy képet ! - ugrándozott Lola, mire én fájdalmas fejjel néztem rá. - Naa ! Légyszii ! - fogta könyörgőre.
-Na jó..- adtam meg magam. Lola Saci kezébe nyomta a telóját, és engem átkarolva pózolt. Én is hasonlóan cselekedtem, már a fotó el is kèszült. Legjobbbarátnőm gyorsan csekkolta, s mielőtt 2-őt pisloghattam volna, feltette instagramra. Hazaindultunk ( Lola átjött ) , nem vesződtem az osztálytársaim elbúcsúzásával, nem hiszem, hogy annyira meghatja őket, hogy elköltözünk, de hát könyörgöm, alig egy hete ismerem őket. Van akinek még csak a nevét sem tudom ! Szóval köszönés nélkül elsiettünk.

A délután jól telt, így tudnám összefoglalni : hülyeség és egészségtelen kaja minden mennyiségben plusz egy Adam Sandler vígjáték. Drága barátnőm a vacsora végeztével, furcsa kérdéssel lepett meg:
-Ugye nem felejtessz el ? - szomorúan mosolygott. Mégis hogy juthat ilyen az eszébe ?! Elfelejteni őt ?
-Lola ! Ugye ezt te sem gondoltad komolyan ... ? - kérdeztem. Költői kérdésnek szántam, de Lo már rá is vágta a választ :
-De, Rozi, a legnagyobb mértékben. Tudod miért ? - nézett rám komolyan. Bólintottam, bár úgyis folytatta volna mondadóját, ha nem reagálok. - Mert az Isten szerelmére, Ádáz Rozina Viktória, Floridába költözöl ! A világ egyik legcsúcsabb helyére mész, mi meg itt maradunk a rohadt kicsi Magyarországon, amiről fél Amerika még csak nem is hallott ! Új barátaid lesznek, akik a híres Egyesült Államokban - megeresztett egy gúnyos mosolyt, a hangja is olyan volt. - élnek és egyenrangúak veled, és én ? Én itt fogok rohadni életem végéig ! Félek, hogy csak egy senki leszek a szemedben...- horgasztotta le a fejét és kigördült az első könny csepp is. Láttam, hogy nem mérges rám, csak a félelmét próbálta eltitkolni, úgy, hogy dühében fojtja azt. Eléggé ismertem már és ő is nagyon jól tudta, hogy átlátok rajta. Elé léptem és jó szorosan megöleltem, ő pedig a fejét a vállamra hajtva szipogott.
-Kovács Lola Jázmin...olyan hülye vagy ! Sosem felejtelek el, erre megesküszöm neked. - mondtam mosolyogva, mire végre rámemelte tekintetét. Halványan mosolyra húzta ő is a száját :
- LB eskü ? - kérdezte szemembe nézve.
-LB eskü. - bólintottam. Pár másodpercig farkasszemet néztünk, aztán teljesen egyszerre kitört belőlünk a nevetés. Ezt az "LB esküt" oviban találtuk ki,ez volt , amivel minden igéretet megerősítettünk, és olyan 'szent és sérthetetlen' -nek számított. Még hosszú percekig hahotáztunk, míg végre sikerült abbahagyni.

                                                               * * * * * * *
Miután Lola elment, fáradtan zuhantam az ágyamba, és megállás nélkül kattogott az agyam mindenféle abszolut értelmetlen dolgon, például: 'miért kutya a kutya ?!' stb..Szinte hallottam, hogy 'katt, katt, katt' . Na jó, csak hülyülök, nem hallottam semmit a jó egy adta világon. Addig gondolkoztam, míg sikerült leragadni a szemeimnek, s az álom el is ragadott.
'-Sziasztok- köszönök zavart mosollyal az arcomon. Senkisem köszön vissza, mindenki csak nevet. Rajtam nevetnek ?! Mi ilyan nevetséges. - Hé miért röhögtök ?! - kérdezem zavarosan. Senki se felel. Ezeknek az illem nyelve kínai ?! Az amerikaiak valóban ilyen neveletlenek ?! Uhh, most olyan voltam, mint a tanárok, mikor visszabeszélek.Te jó ég ! Ez már beteges ! Mi történik velem ? Ezek meg mit röhögnek még mindig ?! Teljesen megbolondultam. Segítség !! Hahó, valaki ! Hirtelen megragadja mindkét karomat valaki és hátraránt a  egy szobába. Az ajtó lassan rámzárul, engem pedig teljesen elnyel a sötétség...'
Gyorsan, lihegve felültem az ágyamon és nagy levegőket vettem. Huhh, nyugi, ez csak egy álom volt. Ránéztem a digitális órámra, amely 00:00 mutatott.  Felcsillant a szemem. Most kívánhatnék. Mármint, nem vagyok babonás vagy ilyesmi, de hát egyszer élünk. ( manapság csak Y.O.L.O. ) Összeszorítottam a szemeimet, és suttogni kezdtem :
-Azt kívánom...

III. Fejezet ~ Not bad

Wow, köszönjük a  9 (!!!) kommentet, nagyon örülünk neki és reméljük, hogy nem fogunk csalódást okozni! :) Jó olvasást ! :) Puszantás, Pupp. & Anna~

Loláéktól hazaérve elmosódott smink-maradékokkal és egy halom ruhával léptem be a kertkapun. Nagyon nagyon jól éreztem magam, egyre jobban undorodtam a tudattól, hogy majd Floridába kell utaznom. Ott vannak a barátaim, Lola, a suli, az edzés és az egész eddig itt töltött életem...A gyökereim... És mi lesz egyáltalán a nagyszüleimmel? Majd ők is velünk jönnek vagy mi? A mamáék erre nem gondoltak, hogy a szüleik is élnek még, és szükségük van a családra? Ez kész....

Mivel nem találtam a lakáskulcsomat, úgy döntöttem rákönyökölök a csengőre, hátha meghallja valamelyik kedves családtagom, legrosszabb esetben a takarító néni. Ajtót nyitottak, de nem láttam a mama arcán azt a kicsattanó örömöt, amit eddigi találkozásainkkor, inkább megvetést, lenézést és mérhetetlen haragot észleltem. Életem első veszekedése a szüleimmel? Nemáá', hogy megtörjön a jég... Eddig kamaszkorom ellenére még sohasem veszekedtünk...Uff... remélem nem lesz semmi. Sejtésem beigazolódott, szemük tüzet hányt.

-Rozi?! -kezdték.

-Sziasztoook! -próbáltam jópofát vágni.

-Mégis hogy képzeled hogy két napig itthon se vagy, úgy nézel ki mint egy vérbeli sarki és még bele is röhögsz a pofánkba?

-Ööö.... Mi? -értetlenkedtem.

-Jól tudod...Hogyan gondoltad, hogy az eszement barátnőddel 2 napot is ellógsz itthonról, rosszabbul nézel ki, mint .... Nem találok rá szavakat.... Ilyenkor mit érzel? -süvített a pofámba a mama. Tény, hogy a mamáék nem nagyon bírják Lolát. Kissé leminősítik, mondván "okosabbakkal barátkozz Rozi!" ó, ha tudnák, hogy Lola okosabb nálam! :D 

-Hogy gondolom?! Ti hogy gondoljátok, hogy bejelentitek, hogy FLORIDÁBA fogunk költözni 1 HÉTTEL, ismétlem 1 HÉTTEL előtte! - ordítottam vissza. Magam is meglepődtem, hogy így üvöltözök a szüleimmel, de nagyon jól esett kimondani, hogy mit gondolok. - Nekem itt kell hagynom mindent! A sulit, Lolát, mindent! És amúgy a nagyiékkal mi lesz,hm? Mindent, mindenkit itt hagyunk, mint eb a szarát!

-Kislányom, azért válogasd meg a szavaidat!- emelte fel a hangját papa. Idegesen kifújtam a levegőt és úgy döntöttem megadom magam. Ez a veszekedés úgysem változtat semmin.

-Most felmegyek a szobámba- mondtam lehajtott fejjel és felszaladtam az emeletre, majd becsaptam az ajtót. Elterültem az ágyamon és már el is nyomott az álom.

                                                              * * * * * * *

Olyan este 9 körül felébredtem. Király, most egész éjszaka nem fogok tudni aludni. Mivel halára untam magam, lemenni meg nem akartam, elővettem a laptopom és felmentem a netre. nem történt semmi érdekes, hisz mi történt volna?! Mind1. Felnéztem instagramra, ahol egy kép fogadott, amin Lola jelölt meg.

A képet látva elmosolyadtam. Tegnap készítettük, amolyan "magunkat fotózzuk, pózolj!" stílusuan. :D Te jó ég, mennyirre hiányozni fog Lola meg  a fotózás mániája! Na, most jobb ha erre nem gondolok. Hogy gondolataimat eltereljem legjobbbarátnőmről, megnéztem pár képet Floridáról. Egyszerűen mesés hely! Lehet, hogy nem is lesz annyira rossz. Végülis gondolkodjunk pozitívan! Gyönyörű helyre fogok költözni, a családom velem lesz (bár még ki kellene békülnöm velük) , Lola pedig amikor csak tud, eljön látogatóba. Ha így ezt összefoglalom felesleges siránkoznom, hisz bárki cserélne velem!

Gondoltam, megpróbálkozol lemenni és elnézést kérni szüleimtől, hátha még ébren vannak. Csendesen lelopakodtam a földszintre, majd benéztem a nappaliba. Ott találtam meg mamáékat a TV előtt beszélgetve.

-Khm..- köhintettem, mire rám néztek.

-Rozi?- kérdezte összeráncolt szemöldökkel papa.

-Ömm...Én szeretnék elnézést kérni a viselkedésemért. - mondtam kimérten.

-Természetesen nem haragszunk- bólintott mama. Mi?! Nem haragszanak?! Zsír. Biccentettem és felfele indultam volna..

-Várj egy kicsit- hallottam papa hangját. Visszakullogtam és leültem a kanapéra édesapám mellé. Ölébe tette a laptopját és megnyitott egy mappát. Én összeráncolt szemöldökkel figyeltem, hogy mit művel. Lefelé görgette az egeret, végül megállapodott egy fájlon és rákattintott. Egy hatalmas, gyönyörű ház volt a képen. Akaratlanul is eltáttottam a szám. Wow!

-A leendő otthonunk!- jelentette be ünnepélyesen papa. Nanneee! Ezt nem hiszem el! Ez rohadt jóó! - Na? Mi a véleményed?

-Úristen, papa ez óriási!- ugrottam a nyakába. Szüleim megkönnyebbülten felsóhajtottak.

-Örülünk, hogy tetszik!

Na, mostmár tényleg kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy Florida lesz az új édes otthonom

                                                                      * * * * * * *

Szerda. Holnap után irány Amerika. Izgatott vagyok és egyben szomorú, hogy itt hagyom Magyarországot és vele együtt minden emlékem. Eszembe jutott minden közös csínytevés, beszélgetés Lolával. 3 éves korunktól ismerjük egymást. Együtt jártunk oviba, általánosba és ugye a gimit is ketten kezdtük. Visszagondoltam, hogy Lola állandóan szerelmes volt, hol egyik, hol másik fiúba és hallgatnom az áradozásait kiszemeltjéről. Ha már itt tartunk, én még SOHA nem voltam szerelmes. Nem tudom, hogy ez gáz e 16, lassan 17 évesen, de hát mit tegyek? Talán a híres Amerikában rám talál a szerelem.

Az ajtócsengő zökkentett ki gondolataimból. Lerobogtam az emeletről, direkt megelőzve a mamát, mert tudtam, hogy Lola az. Beengedtem és gyorsan fel is slisszoltunk a szobámba és neki láttunk a feladatnak : a pakolásnak. Előszedtük a bőröndjeimet és pakolászni kezdtünk. Először a ruháimat, majd minden szükséges holmimat. A bútorokat itt hagyjuk, újakat veszünk az új házba. A nagy rakodás közben megállás nélkül beszélgettünk és zenét hallgattunk.

-WE DON'T EVEN HAVE TO TRY, IT'S ALWAYS A GOOD TIME!

II. Fejezet ~ Friends forever

Hello ! :) Köszönjük a kommenteket nagyon ! :)
Pusz, A~ & Pupp.

-Gyerekek, nagy bejelenteni valóm van számotokra !- hangzott a fejemben a papa hangja. Vajon mi az ? Eddig nem voltak itthon ilyen nagy bejelntések, kivéve mikor a legnagyobb bátyám eljegyezte a barátnőjét. Lerobogtam az emeletről Samuval és a nappali felé vettük az irányt, ahol már ott ült papa és mama. Nem tetszett valami....papa mosolygott. Ajaj ha a papa valaminek örül az nekem nem sok jót jelenthet...

-Na...? - ugrált a kanapén 6 éves kisöcsém.
-Nos...- kezdett bele apám - A helyzet az, hogy remek állást kaptam egy kórházban..
-Ez a nagy bejelentés ?! - szóltam közbe.
-Ha hagynád, kislányom, hogy befejezzem - nézzett rám szúrósan és a következő mondatában beigazolódott balsejtelmem. - Szóval kiváló munka lehetőseget kaptam Floridában - mondta széles mosollyal az arcán, bennem pedig megállt az ütő. Hogy mi ?!
-Ugye csak viccelsz ?! - röhögtem fel erőltetten.
-Nem, miért ? - mosolygott zavartan papa. Én meg teljesen elvesztettem a fejem. Hogy mi ?! Én ?! Floridában ?! Egy másik kontinensen éljek ?! Na, ez nekem sok(k). Mamáék fürkészve figyelték reakciómat, hátha mondok valamit, de nem jött ki hang a torkomon.
-Éljen éljen - örvendezett Samu. Persze neki könnyű lesz, mert ott kezdi a sulit, de rám nem gondolnak ?! Hogy a magam 16 évével egy teljesen új, számomra szokatlan környezetbe kerüljek, ahol már mindenkinek meg vannak a barátai...Mikor sikerült valamennyire "lenyugodnom", gyorsan felmentem a szobámba és becsaptam az ajtót. Elterültem az ágyamon és csak bámultam a plafont. Ezernyi gondolat kavargott a fejemben, de hirtelen az az egy jutott eszembe, amitől elszorult a szívem és még elviselhetetlenebbé tette a tényt, hogy Floridában fogok élni : Lola.
                                                                   * * * * * * *

Reggel, mikor kikászálódtam az ágyból, első utam a fürdőbe vezetett. Percekig áztattam magam, majd egy törölközőt magamra csavarva a szobám felé vettem az irányt. Nem volt kedvem a tükörbe nézni, sejtettem, hogy festhetek. Mármint nem sírtam meg ilyesmi..csak álmatlan éjszakám volt. El kell mondanom Lolának. Személyesen. Hirtelen ötlettől vezérelve felöltöztem, magamhoz kaptam a telefonom, majd köszönés nélkül kirontottam a bejárati ajtón és Loláék háza felé siettem.
Nagy levegőt vettem és becsöngettem. Legjobbbarátnőm nyitott ajtót letörölhetetlen mosollyal az arcán.
-Szia Rozii ! - ugrott a nyakamba - Gyere be !
Illedelmesen köszöntem az anyukájának,ezután felmentünk az emeletre, házigazdám szobájába.
-Na, minek köszönhetem látogatásodat ? - kiváncsiskodott.
-Hát..hol is kezdjem..- megköszörültema torkom - Floridábafogunkköltözni - mondtam ki egy szuszra. Lola arca elsötétült és csak hosszú percekig bámult, majd ennyit bírt kinyögni :
-Mi ?!
-Apám elfogadott egy munkalehetőséget Floridában, amiért most a legnagyobb mértékben neheztelek a szüleimre...
-De..nem hagyhatsz itt ! - tört ki Lolából a zokogás.- te vagy a legjobbarátnőm ! Mit kezdjek nélküled ? Nem ! Nem ! Nem engedem ! - kiabálta és a nyakamba borult.
-Sajnálom. Nekem is nagyon nehéz Lola !
-Igazad van, ne haragudj ! Nem kellett volna így kiborulnom ! Csak...nem tudom mit fogok csinálni nélküled,Rozi. Nagyon félek ! Iszonyatosan fogsz hiányozni !
-Te is nekem ! -öleltem meg jó szorosan.

Elhatároztuk Lolával, hogy minden percet együtt töltünk amig még lehet,szóval megbeszéltük, hogy ma náluk alszom és tartunk egy csajos napot. Természetesen első utunk a legközelebbi plázába vezetett. Mindketten imádunk soppingolni ! Vettünk ruhákat, sminkcuccokat és természetesen az elmaradhatatlan : bakancsot. :D Miután kijárkáltuk magunkat a bevásárlóközpontban, haza mentünk Loláékhoz. Nagy smink-, film- és palacsintapartiba fogtunk. Telezabáltuk magunkat csokis-meggyes palacsintával ( ez a közös kedvencünk ), majd az újjonann vett make up cuccokkal kifestettük egymást. Nagyon jól éreztem magam és még csak belegondolni is fájt, hogy mennyire fog hiányozni az én drága egyetlen legjobbarátnőm.

 

I. Fejezet ~ Life is beautiful

-Wáááááá!!! Sziasztook!- örültem meg nap elején barátnőimnek a suliban.
-Csáo csajsziii!-ugrottak a nyakamba.
-Képzeljétek, tegnap olyan fazonnal találkoztam, halljátok, segítettem átmenni az úton egy néninek erre meg kiszáll a kocsijából és elkezdi, hogy " No lám, a cicuskám segíteni is tud?..."-én erre csak néztem aztán gyorsan elhúztam, erre visszaszáll a járműbe és rátehénkedve a dudára elhajt mellettem. Fuuuu.... Kicsit ciki volt. Mindenki engem nézett...-háborodtam fel.

-WTF? Mégis hogy képzeli? Mi az, hogy "cicuskám"? Ez tuti be van dilizve....-csatlakozott Saci.
-Pfff.... Ez kész...-így Lola.
-Ja kicsit gáz volt... De viszont utána elmentünk családilag forró csokizni és annyit röhögtünk, hogy az nem igaz....
-Én ezt nem értem... Engem a szüleim állandóan cseszegetnek, nevetgélni velük meg képtelenség, te meg itt szakadsz a röhögéstől a szüleiddel...Mit tudsz, amit én nem?-értetlenkedett Saci.
-Nagyon megértőek és kompromisszumképesek vagyunk egymással, így viszonylag jó kapcsolatot ápolunk. A legfőbb hogy imádjuk egymást....-válaszoltam.

                                                                        * * * * * * *

-Ó basszus máris becsöngettek?-elégedetlenkedett Lola.
-Ja.... nemáá'... nincs tk-m meg házim se nagyon...-lombozódott le Saci.
-Odaadjam amíg nem jön tanár? Másold le nyugodtan...-segítettem ki.
-Jó reggelt gyerekek! Tegnap megkértem a takarítónéniket, hogy ne jöjjenek hozzátok takarítani, mert akkora kupleráj volt, hogy úgy gondoltam rászánom az óra negyedét arra hogy ti söpörjétek és mossátok fel a termet, majd a szekrényetekben rakjatok rendet, mert az osztályotokban hatalmas disznóól létesült a tegnapi kréta -és egyéb dolgok dobálása következtében.-kezdte az órát a töri tanár.
Ezt a mondatot természetesen pfujogás és öklendezés díjazta. Jól kezdődik az óra....

-Na, ki hova megy délután? Csinálhatnánk valami csajos bulit a nap hátralevő részében... -kérdezgettem a nőstény-csapatot.
-Háát... Szerintem veled tartok...
-Éniiis!!!
-Úgyszint'!
-Oké, mehetnénk mondjuk hozzánk....-gondolkoztam hangosan -Samu lesz csak otthon, majd ő is beszáll ahol tud...:D
-YEAH! Indulááás! -nyávogták gépiesen egyszerre.

                                                                       * * * * * * *

Martin Solveig szórakoztatott minket Hello című számával a Főtéren, idétlenül táncikálva nevetgélve szálltunk fel a hévre, majd itt is tovább hülyültünk... Még jó, hogy feltűnésmentesek voltunk...
Haza érve mamát is otthon találtuk, épp' sütit sütött, amit sikerült mind felzabálnunk. Utána filmnézés következett, majd nagy kihangosítón zene, először romantikus majd bulizós őrültködős számokkal. Annyit táncoltunk, hogy az összes kalóriát leégethettük magunkról...

Este, olyan 8 felé haza érkezett családom nagy része, így a barátnők is szépen lassan hazaszállingóztak.
Amikor a családfő is hazajött, egy sport és gépezési idő után mindenki felment a saját szobájába átgondolni a mai napot, tanulni, hogy hétvégén ne kelljen vagy ilyesmi. A nagy csöndet édesapa törte meg, szinte zengett a ház a kisebb kiabálástól is amit nekünk, gyerekeknek címkézett:
-Gyerekeek! Nagy bejelenteni valóm van számotokra!

Prológus

Az eddigi átlagos életet élő Rozinak befellegzett a magyarországi élete. Az édesapja, aki orvos, jónak ígérkező munkalehetőséget kapott. A gond csak ott van, hogy a napsütötte Floridában. Rozinak itt kell hagynia a suliját, a barátait, de leginkább legjobb barátnője távolléte szomorítja el. Új kihívásokkal teli élet várja új otthonában, ahol találkozik egy titokzatos fiúval, aki talán az eddig szingli nők táborát erősítő Rozi szívét is elnyeri... Megtud-e békélni új életével?